|
Oldal 1 / 3
Az oktatás népi adatközlők szerint
elég későn az 1600-as évek elején egy csűrben kezdődött el, utána egy régi ház
adott otthont a tanulni vágyóknak, később felépült a régi iskola épülete.
Biztosan csak azt tudjuk, hogy 1913-ban épült az új iskola. Ennek egyik oka az
lehetett, hogy 1556-ban megkezdődött a szekularizáció, mert II. Ferdinánd
megtette ugyan Simándi Istvánt (1634-1653) erdélyi püspöknek viszont a
Szentszék nem erősítette meg a kinevezést és a Rákóczi törvény értelmében
Simándit kiutasították Erdélyből. Így a ferences szerzetesek csak Csíksomlyón
maradhattak meg. Mivel a tatár betörések idején elégettek minden írásbeli
adatot csak feltételezhetjük, hogy Csíkvacsárcsiba is szerzetesek jártak át
oktatni Csíksomlyóról.
1579-ben
misszionáriusok érkeztek Erdélybe ezek közül a legeredményesebb munkát Szántó
István fejtette ki. Csíksomlyón gimnáziumi oktatás folyt 1629-1687 között a
kiváló ferences pedagógus és zenetudós Kájoni János nyomdát létesített és
kiadta a Cantionale catholicum című énekgyűjteményt, amelynek nagy szerepe volt
a környező falvak, települések oktatásában is.
Csíkvacsárcsiban az oktatást
ferences deák kezdte el 1600-ban, ő volt az első scholamester. 1622-ben Dániel deák nevét említi Endes
Miklós. 1630-ban a rákosi Réti János, a scholamester. 1643-ban a Domus Historia lustra Benkő István
és Osváth Tamás scholamestereket említi
Bethlen Gábor
fejedelem jelentette Erdély felvirágoztatását. Skolákat létesítettek az ő
korában ezek vallásos jellegű iskolák voltak.
Mária Terézia uralkodása idején
elrendelték, hogy az iskolák tananyaga ne csak vallásos tantárgyakat
tartalmazzon, hanem az ország hasznát is szolgálja. Rendeletet ad ki a Racio
Educacionist néven, amely tartalmazta, hogy hasznos ismeretekkel vértezzék fel
az alattvalókat. 1773-ban feloszlatja a jezsuita rend vagyonát és ebből fedezte
a tanügyi reformot .Minden iskola felett állami felügyeletet hozott létre ,
növelte az anyanyelvi népoktatást . Bevezették az intézményes tanítóképzést. Csíkvacsárcsiban oktató ferencesek
ebben az időben Márton deák, János deák, Dániel deák voltak.
1876-os évben Lázár András kezdeményezésével, községi jelleggel építték
az első iskolát fából. Az ajnádi születésű Kurkó András, majd a somlyói Orbán
János még bérelt csűrben tanítottak. Májai Kovács Mózes, Dobos Dénes, Máthé
László már a faiskolában kezdték az oktatást.
|